Aki eddig kételkedett benne, hogy nem véletlen a line-up összeállítása, az a harmadik napon megbizonyosodhatott róla, hogy ugyan jó minél több stílust megismerni egy nap egy fesztivál nagyszínpadán, de a Sepultura félhatkor nem király, mert az nem matiné metál?!Előző este sikerült összefutni a Sepu basszerosával, Paulo Jr.-al, volt fotózás meg koccintás, ami kell. De mivel úgy nézett ki, mint pecázásról hazajött apuka, ezért nehezen hittük el, hogy valóban ő az. Már csak ezért is ki kellett érni félhatra a nagyszínpadhoz, ami egy elég lehetetlen időpont fesztiválon, na persze nem csak ezért. A közönség ezen a koncerten volt a legvicesebb: nonfigos tetkóval összekent harmincasok, némelyiknek raszta volt a fején, némelyiknek a 7 éves kislánya. Kicsit tényleg matiné volt. Nehéz volt izomököllel adni a dobnak a ritmust, pedig Jean Dolabella dobos parasztul adta neki két lábdobon duplázókkal. Nemigen kellett a szívnek dolgoznia, kapta a nyomást máshonnan. Csak szomorúan tudom elképzelni, mi lett volna, ha ez este kilenckor történik.
A Freestylers és a Laurent Garnier önmagában még egész jó párosítás lett volna, csak nem a nagyszínpadon. Soundon sima ügy, de a Volton ez az elektrós maszatgitáros produkció nem fért be, és úgy tűnt, nem csak én gondolom így, mert mindegyiken kevesebben voltak, mint a Sepulturán.
Na aztán a Tankcsapdán soha nem látott – csak Tankcsapdán – tömeg gyűlt össze. Lukácsék tudják, mitől döglik a légy. Ugyanaz a színvonal évek óta. Tuti a koncert. Lehet ordítani, hogy fiúk ölébe a lányok, meg azt a lepedőt velem gyűrd össze bébi zuhanás után ilyesmi. Kemények vagyunk ilyenkor mi is. Ami a legjobb, hogy semmi belefáradás, sőt! A mi szintünkön még a színpadképre is figyelnek: venti, hogy a rocker haját dobálja a szél, fender vagy marshall ládák hátul kirakva, mert az faszán néz ki. Szóval odateszik magukat. Olyannyira, hogy a ráadás alatt a PUF-ba belenézve, Lecsó az egyik érzelmes számánál csak annyit mondott, amikor nem lehetett hallani, csak Lukács Lacit, amint épp féregként jön, hogy:
„Ja, basszátok meg, lehet itt érzelmeskedni, ha a Csapda leüvölti a fejünket” – vagy valami hasonlót.
Azért mi ott is ott voltunk és táncoltunk hajnalig: végre meglett a táncolható színpad kibaszott tócsával együtt, na persze, hogy a VIP sátor melletti buli az… A kék órát együtt húztuk, amíg csak lehetett.
Alig egy évvel a tavalyi, magyar nyelvű nagylemez után máris itt az új Fish! anyag, egy kismlemez. Mindösszesen négy dal (de hát kislemez...), r&aac...
Egyre biztosabb, sőt most már teljesen biztos, hogy a Kispál és a Borz feloszlásáról április elsején felröppent hír nem á...
Nincsen semmilyen komolyabb aktualitása a Gutenberg Halott Nincsen lemezét ajánlani, mert nem egy mai darab és nem is tudok róla, hogy jönne újabb album....