Jakab zenekara óriási hangulatú koncertet adott, a színpadon és a színpad előtt is plafonig ugráltak az emberek. Ahogy a Superbutt is látványosan tudta elővezetni a szokásosnak mondható koreográfiáit, úgy mint a wall of death (egymásnak rohan a nézőtér két oldala), a circle pit (körbe-körbe fut a publikum), illetve a guggolásos móka, amikor a közönségnek ebből a helyzetből kell az égig ugrani. Előttük az AWS bizonyította, hogy a 2008-as Tehetségkutatón megérdemelten jutottak olyan magasra.
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az esti koncertek előtt fellépett még tíz zenekar, akik közül kettő kijutott a bécsi International Live Award elődöntőjébe. Ez a két csapat a Stiff Bastard, illetve az Aetrigan lett. Ők mérhetik össze tudásukat a szlovák, szlovén, osztrák és olasz együttesekkel. Ezen kívül előbbi nyert még egy 200 ezer forintos hangszervásárlási utalványt a Fejes Hangszer jóvoltából, utóbbi pedig egy 50 ezer forintosat kapott ugyanebből. A Stiff Bastard még megnyerte a Skalar Music Hungary ajándékát, ami egy fejenként két főre szóló belépő az általuk szervezett koncertek egyikére, valamint Converse különdíjakat is kiosztottak a legjobb zenészeknek: egy-egy pár, a Tehetségkutató logós tornacipőt nyertek. Egész jó dolgok ezek egy kezdő/induló zenekarnak.
A Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató 2009-ben is a legrangosabb ilyen jellegű eseménynek számított hazánkban. Mind a négy nap 9-10 csapat mérte össze tudását a bécsi kijutás reményében, a zsűri pedig minden este nehéz helyzetbe került. A 40 döntőbe jutott csapatot csaknem 300 jelentkező közül választotta ki az előzsűri, tehát a hajós fellépés ténye már maga egy óriási elismerés.
A tehetségkutató minden napja fesztiválhangulatban telt, esténként olyan sokat tapasztalt, rutinos zenekarok léptek fel, mint a Neo, a Realistic Crew, a Beat Dis, a Hangmás, a Neck Sprain, a Mangod Inc., és a fentebb már említett Bridge To Solace, illetve a Superbutt.
A szervezők és a zsűri is szép emlékkel búcsúzik a 2009 Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutatótól, remélhetőleg a zenekarok is kellemes élményekkel lettek gazdagabbak, találkozunk 2010-ben!
-BZF csapat sajtóközleménye-
Borsodi Zenei Fesztivál infó
Alig egy évvel a tavalyi, magyar nyelvű nagylemez után máris itt az új Fish! anyag, egy kismlemez. Mindösszesen négy dal (de hát kislemez...), r&aac...
Egyre biztosabb, sőt most már teljesen biztos, hogy a Kispál és a Borz feloszlásáról április elsején felröppent hír nem á...
Nincsen semmilyen komolyabb aktualitása a Gutenberg Halott Nincsen lemezét ajánlani, mert nem egy mai darab és nem is tudok róla, hogy jönne újabb album....