A szám címéről megoszlanak a fórumokon leírt vélemények, a legvalószínűbb változat: Got Some, de a minősége hamísítatlan Pearl Jam. Conan O′Brien Tonight showjában mutatták be, így promózva az őszre ígért Backspacer című következő lemezüket.A Pearl Jam már idén elkezdte húszéves fennállását a Ten újrakiadásával, ami gyakorlatilag egy Pearl Jam Begins almanach:
A Pearl Jam eddigi legsikeresebb albuma, az 1991-es Ten. Eddig a normál Ten nagyjából 12 millió példányban fogyott el, így aki meg akarta venni, már (rég) megvette (akár többször is). De egy rajongónak fájna a szíve, ha ezt az újrakiadást, ami egy Pearl Jam-gyűjtemény alapja is lehet, nem szerezheti meg. Van benne minden: cédék, bakelitek, még kazetta is, de talán a legfontosabb a DVD.
A legdurvább verzió az újrakiadásból a Ten Collectors Edition, abban benne minden, amit az újrakiadás köré kitaláltak. Ez az első albumot felölelő újrakiadás, arról az időről szól, amikor még majdnem Mookie Blaylock lett a zenekar neve egy kosaras után, de jogi viták voltak, így csak az első albumuk címével tudtak tisztelegni az általuk rajongott játékos előtt, ugyanis a mezszáma 10-es volt. Végül ez és Vedder nagymama (Pearl nagyi) cuccos lekvárja adta a nevet egy legendának: Pearl Jam: Ten.
Üzletileg sem rossz fogás, és a rajongók is örülhetnek. A Pearl Jam a rajongók elkényeztetésében mindig vitte a prímet. Például az utóbbi évek összes koncertjét profi minőségben rögzítették, így nagyjából 10 dollárért megvehetted azt a koncertet, amin te is ott voltál, és amin egy hang a sok közül a tiéd. Ez nagyon nagy érzés! Ha pedig a Ten klubbot is hozzávesszük ehhez, ahol minden PJ cuccot olcsóbban tudsz megvenni, és minden infót hamarabb kapsz meg a zenekarról, akkor igazán teljes képet kaphatunk Vedderék rajongókra fordított Figyelméről (a nagy F nem véletlen).
Tehát nézzük akkor mire érdemes gyűjteni:
Ten Collectors Edition (Super Deluxe Edition)
Az amazon.com-on $146.49 (ingadozó, de olyan 36.000 Ft körül van)
- Disc 1: az eredeti Ten, az eredeti számokkal, digitálisan újrakeverve, de az eredeti Rick Parashar-féle keveréssel.
- Disc 2: : az eredeti Ten, az eredeti számokkal, digitálisan újrakeverve, és Brendan O’Brien által újrakeverve, plusz hat bónuszdal: Brother, Just a Girl, State of Love and Trust, Breath and a Scream, 2,000 Mile Blues és az Evil Little Goat.
- DVD: a Pearl Jam eddig soha ki nem adott 1992-es MTV Unplugged előadása, az eddig soha le nem adott Oceansszel. Mindez 5.1-es surround hangzással. Talán ez a legfontosabb az egész csomagban, ha lehet felállítani sorrendet.
- LP 1: az eredeti Ten, az eredeti számokkal, digitálisan külön bakelitre újrakeverve, de az eredeti Rick Parashar-féle keveréssel.
- LP 2: az eredeti Ten, az eredeti számokkal, digitálisan külön bakelitre újrakeverve, de a Brendan O’Brien-féle újrakeveréssel.
- LP 3 & 4: Drop in the Park – Live at Magnuson Park in Seattle on September 20, 1992 (audio mix: Brendan O’Brien)
- Kazetta: az eredeti Eddie-nek postázott darab hű másolata: azaz a Momma-Son Pearl Jam demo rajta az Alive, Once és a Footsteps.
- Ezeken kívül egy rakás apróság is van a dobozban: egy Eddie Vedder-style jegyzetfüzet, személyes jegyzetekkel és képekkel Eddie Veddertől és Jeff Amenttől, és egy pergamenboríték tele múló emlékekkel abból a korból, illetve egy kétoldalas Drop in the Park-os emlékplakát.
Néhány szó Brendan O’Brienről:
Ő a Vs.-nél került a képbe, és a Vitalogy-nál, Yield-nél, No Code-nál is maradt, de még Mirror Ball-on is ő volt, amit Neil Younggal vettek fel Pearl Jamék. De dolgozott a KoЯn-nal (Issues -1999) és többek között a Rage Against the Machine-nel (The Battle of Los Angeles - 1999) is. Nem kezdő arc. Az általa újrakevert Tenen kijönnek olyan hangok, amik eddig nehezen vagy abszolút nem voltak észrevehetőek. A gitárok szépen sávozottak: külön-külön hallható minden hangszer. Éles, tiszta, újszerű hangzást sikerült előállítani. Szép munka volt ez is!
Amíg a Backspacer lemezt várjuk, addig ez a kis gyűjtemény ígér némi újdonságot.
Az új dalról a Tonightban készített videó itt megnézhető.
http://www.pearljam.com
Alig egy évvel a tavalyi, magyar nyelvű nagylemez után máris itt az új Fish! anyag, egy kismlemez. Mindösszesen négy dal (de hát kislemez...), r&aac...
Egyre biztosabb, sőt most már teljesen biztos, hogy a Kispál és a Borz feloszlásáról április elsején felröppent hír nem á...
Nincsen semmilyen komolyabb aktualitása a Gutenberg Halott Nincsen lemezét ajánlani, mert nem egy mai darab és nem is tudok róla, hogy jönne újabb album....