Azt hittem, hogy az egyre fogyó napok száma majd sokkoncertes sűrű programot hoz. De aki a Szigeten minden nap 4-6 koncertet megnéz, az nem is tudhatja, és nem is tudja, mi a Sziget valójában vagy teljesen. Buli itt, buli ott: „hopp, ott megy jó szám, hajrá!” és akkor annyi volt; vagy „itt a Csónakház, itt olcsóbb a sör!”, és akkor aztán tényleg annyi volt, a fényről meg ne is beszéljünk…
De azért mindegyik napra jutott és maradt is. A Bloc Party koncertje az utolsó koncertek egyike is lehetne, mert egy- vagy akár másfél éves szünetet is tartani fognak most. Egy ilyen szünettel örökre a felejtésé lehet egy Bloc Party-szintű zenekar. Nem akarom lehúzni, mert tisztességes rockzene az övék, sőt tisztességes koncertet is adtak aznap. Élvezhető volt, meg jól is szólt, sőt a dobos technikás ritmusai nagyon megbolondították az összképként poprocknak ható zenét, amihez még az énekes, Kele Okereke szólójátéka is hozzáment. Tényleg jó. Az meg külön plusz, hogy az egész zenekar öt napot Budapesten hesszelt, hogy megnézzék a várost. Ez jófejség.
Slim nem érdekelt (rádióban oké, de koncerten felesleges picit). Sokkal fontosabb az Orquestra Buena Vista Social Club jelenléte: életvidámság, boldogság, öröm, örömzene. Meg merném kockáztatni, hogy többen voltak ott, mint a Nagyszínpadon. Sajnos egy időben volt a Quimbyvel, pedig valószínűleg Kiss Tibi is inkább a Buena Vistán lett volna. Nagyon hangulatos barátkozós koncert volt. Sok mosollyal, sok életigenléssel. Megérte kivonszolni magát az embernek a Sziget másik végébe.
_________________________________
A péntek röviden összefoglalva a bulié lehetett teljesen: lehetett volna keresni érdekesnek tűnő fellépéseket, de már kicsit nehezen fogadja be harmadik nap az ember gyomra a szeszt, és ha egyszer elindul, akkor nehezen áll meg.
Adtam egy esélyt a Pendulumnak, de azt a megújító vonalat, amit hangoztatnak velük kapcsolatban, és sajnos nem éreztem. Inkább képzeltem el őket egy panelbúcsú fő fellépőjeként, mondjuk Békásmegyeren: szinti rév: maszatgitár, parasztvakítás.
A Prodigy hasonló kategória, tudom. A sikító agresszió a révbe nem egy akadémiai szint, de ha más nem, nekik már a lehúzott évek száma miatt több joguk van színpadon lenni. És hát korrekt haknit nyomtak. Sok ismert szám. Néha még egy kis eltérés is volt az eredetihez képest. Néha. Ment a turuructrrrr (ágáta pojzon, ágáta nemetér) is.
Szóval nagy bulimegalapozó koncert volt, és legalább idén sem maradt ki egy Lovarda buli, de akkor is a Prodigy a legékesebb példa arra, hogy a bevétel erősíti a szabályt: ha egyszer már mocsok sokan kijöttek érte, akkor ezután is így lesz.
...
Sziget 2009 első napi beszámoló
Alig egy évvel a tavalyi, magyar nyelvű nagylemez után máris itt az új Fish! anyag, egy kismlemez. Mindösszesen négy dal (de hát kislemez...), r&aac...
Egyre biztosabb, sőt most már teljesen biztos, hogy a Kispál és a Borz feloszlásáról április elsején felröppent hír nem á...
Nincsen semmilyen komolyabb aktualitása a Gutenberg Halott Nincsen lemezét ajánlani, mert nem egy mai darab és nem is tudok róla, hogy jönne újabb album....Legfrissebb videónk:
Gutenberg Halott – Nincsen ajánló