Mikael Niemi – Popzene Vittulából

- könyvbemutatás -

Popzene? Ugyan! Ez rock'n'roll music!
Ahogy a Torne folyón megindul a jégzajlás, és elemi erővel zúdul neki a hídlábnak a sok tábla, amelyek még pár nappal is korábban örökkévalóan merevnek tűntek…

Vittulajänkkä, azaz Picsamocsár – finn terület Svédország északi részén. A lakók kevesen vannak, és magukra hagyatva: a finneknek svédek, a svédeknek finnek, de legalábbis nem eléggé svédek. Nincs mit tenni, csak minél többet inni, és vigyázni az erkölcsökre. Persze tudjuk, hogy alul a víznek árja, és hiába szabályozta keményen a népek életét Laestadius, a lelkes hitszónok még a 19. században, a hormonok tombolnak, meg a szegénység is: a puritán szokásokat nem is lenne miből megszegni.
A ’60-as évek popforradalma azonban még ezen a vidéken is végigsöpör. Főhősünk és elbeszélőnk, a kis Matti gyermekkora ez: aszfaltozott út, lemezjátszó és villangitár.
A popkultúra pedig ezt a keménnyé fagyott, néma és szigorú vidéket töri össze, s talán a gyermekkort is, mert föl kell nőni. (Részlet: így tör be a rákenrollmjúzik.)
A regény egyrészt tehát a legtöbb író számára kulcsfontosságú felnőtté válást dolgozza fel, másrészt ennek színterét, a környezetet, melyben szintén egy komoly változás zajlik le, s mely a regény születésekor már ugyanúgy csak emlék, mint a gyermeki lélek.
Az olvasókat azonban elsősorban nem a téma fogja meg, hanem az írói nyelv és fantázia.
Minden egyes fejezet egy önálló történet. Regényeknél nagyon szokatlan ez az eljárás. Bennem A jó palócokat idézte fel, csak azzal a különbséggel, hogy a különös tájban itt állandó főszereplőink vannak. A novelláknál Mikszáth a kis Matti, csak hát ő kihagyja magát a történetekből. Nem a kis Kálmánról szól a novellafüzér, hanem Palócföldről. Itt azonban Matti és a vidék egyaránt fontos.
Ha már Mikszáthot idecibáltam, megtépek még egy hajtincsnyi párhuzamot. Palócföld meseszerűen, balladisztikusan jelenik meg. Niemire is jellemző, hogy nem ragaszkodik a realizmushoz. Szürrealizmusa kicsit ki is lóg a szövegkörnyezetből. A kályhába rejtőzött fiú története köti össze a kisgyermekkort a tinédzserkorral, de az olvasónak ideje sincs ocsúdni, hogy a valóság síkja egyértelműen kicsúszott a lába alól. A későbbi drogélménynek legalább van materiális magyarázata, de azért az is már csak egy szürreális ok újabb szürreális következménye: a visszajáró szellemmel kell valamit kezdeni, s a titkok tudója éteti meg a két srácot. Ettől a két jelenettől eltekintve minden olyan szilárdan tapintható, vagy legalábbis miért is ne jellegű, hogy kissé meghökkentem, megdöccentem mindkettőnél.
A novellaszerűség legörömtelibb következménye, hogy a fejezetek erőteljesen koncentráltak. Egy-egy jelenetsor játszódik le bennük, egy történet, pontosan megformált alakokkal. Bevésődik emlékezetünkbe a sok aprólékosan kidolgozott figura, kép, és az olvasás után hosszú idővel is képesek élénken élni.
Ezek a képek azonban minden nyomorúságuk ellenére viccesek. A könyv népszerűsége ebben is kereshető. Nem heroizál, nem érzeleg, hanem olyan vonásokat rajzol meg, melyeket egy kívülálló őszinte és szeretetteljes karikatúrának tarthat csak: mikor aputól a szaunában szexuális felvilágosítás néz ki, a kissrác ehelyett a nagypapa félrelépéseinek következményeként lehetséges vérfertőzéstől való óvást kap, meg egy ki kicsodát a ki is generációs ellenség a környéken témakörre kihegyezve; vagy a lakodalom leírása, melyen a virtuskodás csúcsa, amikor az asszonyok újjhúzásba kezdenek. Mintha egy csehszlovák történet lenne, de mindenképpen valami keleti blokkos önirónia.
Azért ott van a nyomasztó háttér, melyet Niila szolgáltat. Ő a könyv tragikus hőse. Ő a felnőtt keserűsége a visszaemlékezésben. Akit ver az apja, akinek még a gitár se áll jól a kezében, s aki mégis szembeszáll a sorssal: fordul a kocka, egyszer a bátyjával ők verik meg az apjukat, hogy ne merjen többet hozzájuk nyúlni; illetve – tudjuk meg az Epilógusból – mindent feltett a zenére, és a pajalai temetőben nyugszik. No future.
Nem volt szép dolog tőlem egy ajánlóban elárulni, de mindössze pár sor ez a könyv végén. A regény egy útkereszteződésben ér véget, a felnőttkor határán, az első turné ígéretével. Könnyek, borzongás. Álmok lehetősége, álmok elenyészte.

A könyvből film is készült, mely azonban átformálta a történetet. Bizonyos hangsúlyokat máshová tett, például Niila figuráját is átgyúrta. Ezen a német honlapon minden érdekeset meg lehet tudni a forgatásról, a résztvevőkről.
A német precizitás jegyében készült ez a honlap is, mely a szerzővel és a német nyelvű megjelenésekkel foglalkozik.

A saját előzmény egy jó emlékű vetítés, ill. lásd ezt – ekkor még azt hittem, magyarul nincs meg:
Kisszp: 2007.3.21 15:08:37

A magyar kiadó honlapja, de sajna a könyv nem kapható.
Eredeti cím:  Populärmusik från Vittula (2000)
Fordította: Kertész Judit (2005)
304 oldal
ISBN 963 217 903 X
Polar Alapítvány