Zorro tapasztalt, pengéjét mindig villanásra készen tartja.
Persze nem beképzelt, s pláne nem akarja idegen tollakkal ékesíteni kalpagját.
Vagyis nem fogunk azzal jönni, hogy mekkora volt 1995-ben a Clawfinger (jó volt, mert volt, akinek az volt az első, meg nemzetközi előadó éstöbbi). De Zorro akkor még nem hagyta jelét a Sziget fáin, sőt sejteni sem sejtette, hogy egykor koncerteket jelöl meg kardhegyével.
Magyar együtteseket sem teszünk a listára, mert bár szívünk csücskének számosságára a matematikusok sem tudnának megfelelő közelítést felírni, s szinte mindegyiken nemzetiszín lobogó, de az a helyzet, hogy hiába volt sok jó koncert, mi mindig igyekeztünk egzotikumra vadászni, mert hisz ők itt vannak velünk egész évben, s mennyivel jobban eggyé válunk egy sötét és levegőtlen klubhelyiségben...
Bár egy sátras Akela-izzadás mindent visz (riszpekt cápa)!
Az egész hóbelevanc cikket azért hoztuk össze, mert össze nem beszélő, de egybehangzó vélemények szerint a Sziget történetének legnagyszerűbb koncertjét a Faith No More adta idén nyáron.
Okok vannak (hogy bestoffal jöttek - de ez nem ok arra, hogy igazi showt adjanak), ám a tény tény:
Osztályon fölüli elmeosztályi ápoltunk, Mike Patton kitett magáért.
korne1 így számosította az idei Szigetet:
FNM: 9,85/10
Placebo: 9,73/10
Más minden 6,92/10 alatt volt.
Az FNM 9,85-je azért volt, csak hogy érdemes legyen még Szigetre járni.
Az öröklistás (maradék) helyeket nagyjából így oszthatjuk le, szigorúan ábécében:
Cure (2002...)
Radiohead
NIN
Tool
És kihagytunk egy csomó jó pillanatot, feláldoztuk őket a tömegszórakoztatás bizniszoltárán.
Nyugodjék békében Gogol Bordello és még sokan mások, akiket most nem alázunk ide.
Azért az abszolút legszarabb NSZP-os koncertet se hagyjuk ki:
Oasis.
Még néhány vélemény (aki akarja, majd hozzászól, és nevesíti magát):
no.1. 2003. doors tribute
10 db Tankcsapdára szavazok, 98-7 között :D
kicsit kavarognak bennem, sorrendet nem írok
Így, így, megyünk jövőre is, meg furever, end ever...
http://www.hangzorro.hu/index.php?nmod=bontas&CS1ID=3
Alig egy évvel a tavalyi, magyar nyelvű nagylemez után máris itt az új Fish! anyag, egy kismlemez. Mindösszesen négy dal (de hát kislemez...), r&aac...
Egyre biztosabb, sőt most már teljesen biztos, hogy a Kispál és a Borz feloszlásáról április elsején felröppent hír nem á...
Nincsen semmilyen komolyabb aktualitása a Gutenberg Halott Nincsen lemezét ajánlani, mert nem egy mai darab és nem is tudok róla, hogy jönne újabb album....Legfrissebb videónk:
Gutenberg Halott – Nincsen ajánló